Na de mégis hogyan keveredtem Afrikába?
Ami történt, számokban kifejezve:
- 1 új kontinens: Afrika
- 17 nap
- 4 ország
- kb 21.000 km
- 6 repülő
- 1 helikopter
- megszámlálhatatlan hajó, csónak, busz, vonat, taxi, autó, na meg persze lábbusz…
De amiben valójában részem volt, az számokban nem mérhető.
Akkor lássuk, hogyan is kezdődött…
Január, hideg, Strasbourg, kantin.
Hogy folyami hajósként mit keresek kinn szezonon kívül? Hááát aki az előző év jó részét Dél-Kelet Ázsiában tölti, annak nem igazán marad szabadnapja, így elvállal mindent, csak hogy szaporodjanak a napjai 😉
Egy ebéd utáni kávézás alkalmával pont arról meséltem a főnökömnek, hogy a február másodikától esedékes szabimon nem is megyek egyből haza, hanem ellátogatok valami melegebb helyre, mert már kezd sok lenni az itteni tél, és szürkeség.
El is diskuráltunk róla, hová érdemes ilyenkor elutazni pár napra úgy, hogy anyagilag se vágja teljesen az embert földhöz, de mégis szép az idő. Mivel Strasbourg mellett is van egy kis repülőtér, ahonnan indulnak fapados járatok, be is terveztem másnapra a repülőjegy-vadászatot.
Már éreztem a nap kellemes melegét a bőrömön, ahogy egy nyugágyban fekve csodálom az alkonyat ezernyi színét.
Éreztem, ahogy egy a lágy szellő belekap a hajamba.
Lelki szemeim előtt láttam a sirályokat, ahogy ide-oda repkednek a felhőtlen égbolton.
Éreztem ahogy belefeledkezem a magamra szánt pillanatba.
Mint valami teleshopos utazási iroda “csakmostcsakneked” kihagyhatatlan ajánlatának már már giccses reklámja…
De várjunk csak?!
Nem ezt tanítják úton-útfélen, hogy ahhoz hogy a vonzás törvénye működjön, nem elég csak vágyakozni, el is kell hinni, hogy már megkaptad?
Hogy nem elég csak ábrándozni, minden érzékeddel át kell élned vágyakozásod tárgyának megvalósulását?
Hogy így be tudjuk vonzani az adott dolgot az életünkbe?
Hogy teremteni tudunk?
Na ezekre ekkor pont nem gondoltam. De így utólag olyan szépen összeáll a kép.
Konkrétan mi is történt?
Másnap reggel egyik kollégám megkért, hogy segítsek neki pótolni egy elveszített hivatalos papírt a cégünk irodájában. A nagy telefonos ügyintézés kellős közepén nekem szegezték a kérdést :
– Timi, egyébként beszélsz te angolul?
– Hát elboldogulok, ha kell. Miért kérdezed?
– Nem tudom, a szomszéd irodából szóltak át, hogy kérdezzem meg.
…majd folytattuk az adategyeztetést a hivatalos papír ügyében. Mielőtt letettük a telefont, azért rákérdeztem még egyszer, mégis miért fontos az angol tudásom, de nem derült ki, bár sokáig nem kellett várnom a válaszra.
Kb. másfél perc múlva csörgött a telefon :
– Be kell jönnöd az irodába, az egyik tulajdonos látni szeretne!
Pánik, levegőért kapkodás, lefehéredés…
– Jjjjooó, és mikor?
– Azonnal!
3 szívroham, és 2 agyvérzés egyszerre…
Na jó, abban azért majdnem biztos voltam, hogy nincs baj, hisz’ az angolom volt a kérdés, de a tippjeim közt fordítás, levélírás, telefonhívás, esetleg hajólátogatás szerepelt.
Az igazi indok viszont megpörgette velem a galaxist.
– Kedves Tímea, mint biztosan tudod már, cégünk nemrég Afrikában építtetett hajót, amelyet hamarosan avatunk. Sürgősen – 2 hét múlva – szükségünk van valakire, aki elutazik az első csoporttal, ügyel rá, hogy minden rendben menjen a helyszínen, majd részletesen beszámol a kinti tapasztalatairól, így segítve a program további tökéletesítését. Itt a hivatalos program, olvasd át, gondold végig, és…
Ezen a ponton már meg sem vártam a mondat végét, habozás nélkül vágtam rá, hogy IGEEEEEEEN!
Így teremtettem magamnak egy all-inculsive afrikai utazást egy hideg januári napon…
Mi a tanulság?
Álmodd meg, hidd el, éld át minden érzékeddel, s MEGTEREMTED.
Nekem sikerült.
Hidd el, te is képes vagy rá!
P.s.: Légy szabad!
P.p.s.: Köszi Ákos, hogy elhagytad a kártyád 🙂
