Kategória: Hála-napló

Hála-napló 2. – régi barátok

Ma is hálás vagyok, mert…

Ma is hálás vagyok, mert az utazásom lehetővé tette számomra – nem ez hülyeség, nem az utazásom tette lehetővé. Az utazásom ráébresztett arra, hogy annak ellenére, hogy mindannyian rohanunk mert

  • a munka nem vár meg
  • még be kell ugranom kenyérért
  • szakad az eső
  • nyűgös a gyerek
  • kicentrifugázott a mosógép
  • megy a Barátok közt
  • odakozmált a vacsora
  • meghalni sincs időm
  • hajat kéne mosni
  • mi lesz a csekkekkel
  • le kellene nyírni a füvet,
  • mekkora pókháló – majd talán hétvégén
  • be kell ugranom a bankba
  • stb, stb, stb

azok az emberek, akikkel utunk már keresztezte egymást, de egy ponton más irányba haladt tovább, továbbra is itt vannak nekem.

 

Lehet, hogy nem beszélünk nap mint nap.

Lehet, hogy nem találkoztunk hónapok, talán évek óta.

De ha – csak pár mondat erejéig is – újra “összekapcsolódunk”, ott folytatjuk, ahol utoljára abbahagytuk.

 

Az utazásom ráébresztett arra, hogy ezek a kapcsolatok igenis élő, bennünk tovább élő kapcsolatok. 

Örömmel tölt el, hogy tudom:

  • Liza kisfia megtanult úszni.
  • Hogy Timi is nézegeti a felhőket a fűben fekve.
  • Hogy Petike boldog a barátnője mellett.
  • Hogy Orsi együtt edz a lányaival.
  • Hogy Barbi milyen mesterien helytáll a szakmájában 3 gyerek mellett.
  • Hogy Kata megfiatalodott a gimi óta.
  • Hogy Tamás az arcelemzése alapján olasz.

 

…

 

Hálás vagyok, mert olyan hosszú a lista, hogy nem is fér ide mindenki.

Ide talán nem, de a gondolataimba igen.

Hálás vagyok nektek, mert nélkületek nem az lennék, aki ma vagyok.

Hálás vagyok, mert vagytok.

 

P.s.: Légy szabad!

 

Hála-napló 1.

Ma is hálás vagyok, mert…

Hála

 

Már régebben is számtalanszor belefutottam ebbe a fogalomba. Könyveket írtak róla, számtalan film, interjú, cikk témája.

De eddig valahogy nem tudtam 100 százalékosan azonosulni vele.

Illetve de, persze. Amikor belegondoltam, akkor mindig rádöbbentem, hogy mennyire hálás lehetek egy csomó mindenért. A bibi ott volt, hogy ritkán gondoltam bele.

Pedig még én osztottam az észt ha más hozzám fordult, miszerint:

“Megvan mindkét kezed, mindkét lábad, meg a többé kevésbé ép eszed. Ez már épp elég hálára ad okot nem?“

 

Ha valaki felhívja rá a figyelmed, akkor fogadjuk Te is belátod, mennyi mindenért lehetsz hálás.

De magadtól eszedbe jut?

…

Gondoltam. Akárcsak én…

 

 

Aztán elindultam.

Már a repülőtéren kezdődött.

Folytatódott útközben.

Ha olyan város felett repültünk, amit ismertem akkor azért, ha olyan felett amit nem, akkor meg azért.

Hogy kaptam vacsorát, pedig nem is számítottam rá, hogy fapadoson ez is jár.

Hogy a kivilágított Isztambul gyönyörű a magasból.

 

Bőgtem mindenen, ha kellett, ha nem.

 

De neeeem, nem bánatomban.

Nem vagyok teljesen biztos benne, de azt hiszem ez volt annak a legendás hálának a fizikai megnyilvánulása.

És akkor még csak az első pár óráról beszélünk.

Azóta eltelt 4 hónap, és ez az érzés rendszeresen előjön.

Ha pedig rendszeresen előjön, mi lenne, ha tudatosan beépíteném a hétköznapjaimba?

Annyi okos ember állította, és állítja mind a mai napig, hogy mennyire hasznos, ha hála-naplót vezet az ember, hát úgy döntöttem kipróbálom. 

 

Itt nem lesznek csilli villi fotók, meg videók,
csak a nyers szöveg.
Vágatlanul.

 

Miért teszem mégis nyilvánossá?

Hogy rajtam kívül mást is elgondolkodtasson, inspiráljon és miért is ne, arra motiváljon, hogy tegyen ugyanígy.

Hisz annyi mindenért lehetünk hálásak nap mint nap. És ehhez még csak nem is kell elmenni a világ végére.

Igazából nem is igényel különösebb erőfeszítést.

Csak nyisd ki a szemed.

Valójában ez történik velem is. Kinyílt a szemem.

Ha pedig kommentben Te is beírod miért érzed hálásnak magad, vagy csak pusztán megosztod, talán még több emberhez eljut ez az egyszerű üzenet.

P.s: LÉGY SZABAD