Csányi Tímea
2016. végén hoztam meg a végleges döntést: én márpedig világgá megyek, és 2017. március 6.-án 18h55-kor kigördült a repülöm a stuttgarti kifutópálya aszfaltjára, ahonnan Isztambulon át Kuala Lumpur felé vette az irányt.
Hogy mi vezetett idáig? Mindenkinek megvan a saját keresztje, szokták volt mondani…
De akkor kezdjük az elején.
Voltam már lógós érettségiző; versenytáncos, és igazgatói asszisztens; bolti eladó és francia szakos bölcsész; nyelvtanár és PhD hallgató, kisegítő báros és utaskapitány.
Bármilyen haloványnak is tűnik a vezérfonal, hátralépve kicsit, és összességében nézve a képet, világ életemben emberekkel foglalkoztam.
Karriert végül egy francia, folyami hajózással foglalkozó cégnél építettem, ahol a ranglétra legaljáról küzdöttem fel magam felelős, vezető pozícióba.
Jól hangzik, tudom.
Mind a mai napig hálás vagyok a lehetőségért, amit “külföldiként” kaptam.
Mégis besokalltam.
Nem a munka, a cég, vagy a körülmények miatt, nem. Egyszerűen a nagy karrierépítési lázban, nem vettem észre, hogy vannak más, uram bocsá fontosabb dolgok is az életben.
Mire pedig észbe kaptam, apró darabokra hullott minden körülöttem.
Persze kaptam figyelmeztető jeleket, de amíg nem olyan “vészes” a helyzet, hajlamos az ember lánya a szőnyeg alá söpörni őket, vagy a végtelenségig halogatni bizonyos döntések meghozatalát, mondván: most nem alkalmas.
Elárulom, soha nem lesz alkalmas.
A jó hír, hogy világ életemben szerettem kirakósozni, így most kiélvezhetem az összetört darabkák összeillesztgetésének aprólékos türelemjátékát 🙂
Elindulásom óta eltelt pár hónap, eljutottam Malajziába, a Fülöp Szigetekre, e sorokat pedig épp Ubudban írom, az Istenek szigetén, Indonéziában.
Már idáig is messzire jutottam, ráadásul a belső útvesztő rögösebb, kanyargósabb volt, mint a földrajzilag megtett kilométerek, pláne iránytű, és térkép nélkül.
De ha minden erődet összeszedve – néha fogcsikorgatva – felküzdöd magad a hegytetőre, a kilátás minden erőfeszítésedért bőségesen kárpótol.
Most leültem itt a hegytetőn, hogy a kilátás képe a retinámba égjen, és amikor majd a következő útkereszteződésnél már épp pánikba esnék, hogy merre, hogyan tovább, lesz egy térképem, amit csak előkapnom, és követnem kell.
Apránként.
Lépésről lépésre.
Legutóbbi bejegyzések
- Ölembe hullott Afrika – mert bárki képes teremteni február 21, 2018
- Kiteszörf és a megölt Buddha?! szeptember 1, 2017
- Jáva szigete, Watu Kodok – élmények a semmi közepén augusztus 29, 2017
- Gasztronómiai kalandozások Borneón – soha többé Rojak Sotong! augusztus 14, 2017
- Kutyák, macskák, véletlenek. augusztus 1, 2017
Leave a reply